4. Fejezet ''Tisztában voltam vele, hogy nehéz lesz. De ennyire?''

Nem értettem Harry viselkedését. Hajnalban még tök normális volt. Vagy én voltam rámenős? Szerintem nem kértem nagy szivességet azzal, hogy fuvarozzon el a suliba ha már ő is oda megy. Apropó, suli!
Itt állok az iskola kapui előtt. Hatalmas vaskapu volt.
Beléptem a főbejáraton és egy teljesen új környezet fogadott. A sarkokban cserepes virágok illatoztak, az aula egyik oldalán számítógépek, míg a másikon asztalok voltak székekkel körbeölelve. A diákokról pedig csak annyit, hogy rengetegen vannak.
Fogalmam sincs merre van a 213-as terem. Végül megtaláltam az első emeleten. Nagy levegőt vettem majd beléptem és körbe néztem. Ezt nem hiszem el. Harry mi a francot keres itt? Miért pont ugyanaz a terem? Az említettre emeltem a tekintetem, de ő úgy csinált, mintha nem ismerne. Hátul ült egy barátjával.
Nagyon nem volt már sok hely. Ezért az elsőt, amit megláttam le is stoppoltam. Leültem oda és elhelyezkedtem.
Csak egy árnyékot láttam a padomnál.
- Ez az én helyem, kislány - mondta egy igen vinnyogó hang - úgyhogy emeld fel a seggedet és ülj máshova.
Mellettem már mindenki nevetett. Harry és a haverjai is.
- Miért rá van írva a neved? - kérdeztem a lánytól egyszerűen és vizslattam a padot, mintha a nevét keresném. Tipikus szőke ribanc.
- Nem. De itt a nagyok ülnek. Nem a gólyák.
A többiek meg még  mindig csak nevettek. Rajtam. Jobbnak láttam, ha nem veszekszem vele. Felálltam és az legelső padhoz mentem. Ledobtam a cuccom az ott ülő lány mellé és kiviharoztam a teremből. A női mosdót kajtattam, de nem kellett messzire mennem mert a folyósó végén volt. Bementem, megmostam hideg vízzel az arcom és néztem magam a tükörbe. Ma mindenki megőrült? Vagy ez itt megszokott?
Miután meguntam az önsanyargatást elindultam vissza a terembe. Kicsit nagy lendülettel léptem be az ajtón, de azzal a lendülettel meg is álltam.
-Gondolom a kisasszony tudja az egész éves anyagot, azért késett már az első óráról - beszélt hozzám a tanár úr és közben vizslatott a szemüvege mögül.
-Én csak...
- Nem érdekelnek a kifogások. Mire vár még, üljön le.
Még azt se mertem mondani, hogy rendben. Inkább teljesítettem a kérését. Nem bírtam. Egyszerűen elegem van mindenből. Először Tom, azután Harry és a hülye barátai, most meg a tanár aláz meg az osztály előtt. Tisztába voltam vele, hogy nehéz lesz. De ennyire?
Ilyen megkönnyebbülést még nem éreztem, amikor meghallottam azt a bizonyos hangot. Kicsöngettek.
- Én is tudom milyen gólyának lenni - szólalt meg a mellettem ülő lány - tavaly én is az voltam.
- Szóval te másod éves vagy -jelentettem ki.
-Igen, és még jó páran innen a teremből, Harry és a barátai és ott a jobb sarokban még ketten - mutatott a sarok felé - amúgy Alice Morgan vagyok.
- Én Alexis Parker, de csak hívj Alexnek. Amúgy te ismered Tomot? Állítólag mindenki tud a létezéséről- kérdeztem a lányt.
- Igen, dilis a csávó.
Úgy döntöttem beavatom Alicet az este és reggel történtekbe.

- Harry egy beképzelt, a suli menője és tavaly megnyert valami box-sulibajnokságot. De ami Tomot illeti, nálam van egy szabad hely a kolesz második emeletén - mondta miután elmeséltem mi is történt velem. Eszméletlen ez a lány, olyan élettel teli és vidám. Csak úgy ragyog. Irigylem őt.
- Komolyan mondod, azt megköszönném.

Aliceval megbeszéltük, hogy kettőkor a suli előtt találkozunk. Segít átcuccolni az ő szobájába. Kifele menet a kezembe nyomtak egy szórólapot. Biztos valami hirdetés. Félbehajtottam és elraktam a zsebembe, ahogy megláttam Alicet rám várakozni. A reklámpapír még várhat.